Ilyen lehet az álomnyaralás 2021-ben

Ilyen lehet az álomnyaralás 2021-ben

Tenerifei álomnyaralás 2021-ben

2021-ben az álomnyaralások helyszíne Kanári-szigetek lehet.  A koronavírus-járvány lecsengésével napról napra közelebbinek érezzük az újranyitást. Mivel az emberek kiéheztek már a megérdemelt pihenésre, a nyaralások iránt is egyre nagyobb intenzitással kezdtek el érdeklődni. Sajtos Gábor tenerifei utazásszakértő arról beszélt, a klasszikus értelemben vett turisztikai fellegvárak sorra jelentik be, hogy nyáron megnyitják kapuikat a külföldi vendégek előtt, ezért egyre többen döntenek a foglalás mellett. Véleménye szerint az álomnyaralás legfontosabb összetevői az aktív pihenés, a gasztronómia és a biztonság lesznek.

Az elmúlt időszakra aligha tekintenek sokan életük legszebb időszakaként, a járvány okozta bezártság mentálisan mindenkit nagyon megterhelt. Érezhető az embereken, hogy szabadulnának, és a fokozatos nyitásnak köszönhetően már látótávolságba került az is, hogy újra utazhassunk, újra átélhessük a nyaralás önfeledt élményét.

Sajtos Gábor tenerifei utazásszakértő arról beszélt, a szakma Európa-szerte arra számít, hogy májusban robbanásszerűen nő majd a foglalások száma, mindenki egyszerre szeretné bebiztosítani a nyári szálláshelyét. A hotelek, vendéglátóhelyek éppen ezért már most gőzerővel készülnek a főszezonra.

Mik lesznek az álomnyaralás fő szempontjai?

Az emberek várhatóan az elmúlt egy évből kimaradt dolgokat szeretnék majd bepótolni, emiatt a nyaralók olyan szempontokat is figyelembe vesznek majd foglaláskor, amire korábban sokaknál nem volt akkora hangsúly. Ilyen a gasztronómia, az aktív kikapcsolódás lehetősége, valamint az is, hogy minél több különleges, életre szóló programon lehessen részt venni.

A szigetek biztosan nagyobb népszerűségnek örvendenek majd, ugyanis földrajzi adottságaiknak köszönhetően biztonságosnak számítanak járványügyileg.

„Lehet találni pár ilyen szigetet, de az Európai Unión belül szinte csak egy szigetcsoport van, amire a felsorolt jelzők igazak és egész évben látogatható is. Ez nem más, mint a Kanári-szigetek, ennek is legfényesebb csillaga Tenerife” – fogalmazott a Tenerife titkai útikönyv szerzője.

Mint fogalmazott, Tenerifén volt az első hotel, ahol karanténba zártak embereket az Európai Unión belül, de azóta nem került sor hasonló intézkedésre. A védekezés sikerét jól mutatja, múlt év júliustól az éttermek teljes bezárására sem volt szükség. November óta ráadásul csak negatív PCR-teszttel lehet beutazni, ami még biztonságosabb úti céllá tette a szigetet. A Spanyolországhoz tartozó nyaralóövezet Budapestről, vagy akár Bécsből is elérhető közvetlen repülőjárattal.

A sziget, ahol képtelenség unatkozni álomnyaralás akalmával 2021-ben is.

A Holiday in Tenerife.EU tulajdonosa arról is beszélt, a sziget számos gasztronómiai élménnyel is kecsegtet, hiszen a tengeri herkentyűktől a különböző sült húsokon keresztül az isteni helyi érdekességeken és egzotikus gyümölcsökön át, még a vegán étrendet követők is megtalálják számításukat. Így nagyon nem lehet melle nyúlni a szigettel, ha a kulináris élvezeteket szeretnénk pótolni.

Sajtos Gábor elmondta, az érdeklődők zöme azért választaná most a szigetet, mert nem akarnak a bolygó másik felére utazni ahhoz, hogy egzotikus helyen legyenek, ugyanakkor aktív nyaralásra vágynak a családdal vagy a barátokkal.

„Tenerife a fakultatív programok fellegvára. Aligha találni még egy olyan szigetet, ahol a tengeralattjárózástól az összes vízi sporton keresztül a helikopterezésig mindenfajta kikapcsolódási lehetőség elérhető. A nyaralók megmászhatnak egy 3718 méter magas vulkánt, katamaránozhatnak vadon élő delfineket és bálnákat megfigyelve, de már újra látogatható a világ egyik leggyönyörűbb állatparkja is” – sorolta az utazásszakértő.

A sziget sok természeti látványossággal is büszkélkedik, ilyen a Teide, a világ harmadik legmagasabb vulkánja, a Masca, az eldugott kalózfalu, amit Tenerife Machu Picchu-jaként is szoktak emlegetni. Tenerifének még ezer arca van, ami több száz túraútvonalon fedezhető fel.

Megjelent cikkek álomnyaralás 2021-ben:

https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2021/05/01/tenerife-alomnyaralas-sajtos-gabor/
https://biztositomagazin.hu/2021/05/01/alomnyaralas-2021-ben-mutatjuk-hova-erdemes-utazni-a-korlatozasok-feloldasa-utan/
https://www.startlap.hu/utazas/alomnyaralas-kanari-szigetek-tenerife/
https://szeretunkutazni.hu/2021/04/30/a-kanari-szigetek-lehet-a-virushelyzet-egyik-nyertese/
https://www.bankweb.hu/ilyen-egy-nyaralas-2021-ben/
https://www.demedia.hu/hu/gazdasag/2021/05/01/a-kanari-szigetek-lehet-a-helyzet-egyik-nyertese
https://voilamode.blog.hu/2021/04/30/ilyen_lehet_2021-ben_az_alomnyaralas
https://www.keruletiujsag.hu/budapest-te-draga/hirek/ilyen-lehet-2021-ben-az-alomnyaralas

Tv, újság és rádió megjelenés:

Manna Fm
HÍR TV
Heti TV
6-os csatorna (tv)
Bor extra különszámában egészoldalas megjelenés

Hogy miért döntöttünk úgy, hogy könyvet írunk Teneriféről?

Hogy miért döntöttünk úgy, hogy könyvet írunk Teneriféről?

Sokan tudjátok, hogy 2020. június 1-től kapható saját interaktív útikönyvünk, melynek címe, Tenerife titkai, avagy a Kanári-szigetek gyöngyszeme.

Az előrendelés folyamán megjelent egy cikk Rólunk, valamint a könyvről az Utazómajomnál.

Többek között megtudhatjátok azt is, hogy miért épp Tenerifét választottuk lakóhelyünknek; miért írtunk útikönyvet Teneriféről és, hogy kiknek ajánljuk könyvünket!

Álomnyaralás

Hogyan kezdődött? Miért épp Tenerife?

Egymástól függetlenül is nagyon szerettünk utazni, megismerkedésünk után pedig már együtt hódoltunk ennek a szenvedélynek. Mivel mindketten inkább az állandó napsütéshez vonzódunk, így esett a választás egyik évben Tenerifére és teljesen beleszerettünk. Olyannyira megtetszett nekünk, hogy 2017-ben nászútra is ide utaztunk, tudatosan 6 hónapra. Elkezdtük felépíteni a vállalkozás alapjait, felfedeztük a szigetet, kapcsolatokat építettünk. – meséli Kriszti

Miért döntöttetek úgy, hogy könyvet írtok Teneriféről? Nincs elég útikönyv a piacon?

Ilyen biztos, hogy nincs, mert ez jóval több, mint egy útikönyv! A hagyományos útikönyvek sok esetben olyan információkat tartalmaznak, melyek sokszor már elavultak. Emellett nem a lényegre fókuszálnak: 1-2 hét ugyanis édes kevés felfedezni a szigetet. Nem az összes létező látnivalót kell felsorakoztatni, hanem első körben a legfontosabbakat.

A teljes cikket ide kattintva megtekinthetitek!

Rendeld meg könyvünket és Fedezd fel velünk Tenerifét!

Tenerife titkai, avagy a Kanári-szigetek gyönygszeme című könyv megrendelése!

Nézd meg Teneriféről készült videónkat!

Bálnalest és 7 titkos helyet is kínálnak Tenerifén

Bálnalest és 7 titkos helyet is kínálnak Tenerifén

Egyre több magyar turista kacsintgat a sziget nyújtotta látnivalók és kikapcsolódás felé.

Az utóbbi években sok magyar turista dönt úgy, hogy az utazási irodák kínálatát elkerülve saját maga tervezi meg pihenését külföldön. A légiközlekedés bőséges választékának és a szálláshelyek sokaságának köszönhetően nincsen leküzdhetetlen akadály, távoli országok sem elérhetetlenek a pihenni vágyók számára.

Ike

Utóbbi területek közé tartozik Tenerife. A Kanári-szigetek egyik gyöngyszeme, ahol a természet szépségei mellett kalandozások egész sora várja az üdülőket. Az ott töltök napok felejthetetlenné tételében segíti honfitársainkat egy fiatal magyar házaspár, akik ismerik a sziget minden négyzetcentijét, utazásközvetítőként pedig a legtökéletesebbre törekednek.

Sajtos Gábor és felesége, Visnyei Krisztina 2017-ben indultak útnak. Mint korábban megírtuk, a fiatalok házasságkötésük után néhány hónapos nászútra érkeztek a szigetre, előzetesen feltérképezve esetleges munkavállalási lehetőségeiket. A férj idegenforgalmi végzettségére és nyelvtudásukra – Gábor angolul, németül, görögül és ma már spanyolul is beszél. Krisztina pedig a görögöt leszámítva a három nyelvet „birtokolja”. –Úgy döntöttek, hogy a „világ másik végén” vállalkozóként, idegenforgalmi szolgáltatóként segítik a privátban Tenerifére érkező magyar turistákat.

Sajtos Gábor és Visnyei Krisztina Holiday In Tenerife.eu

„Aki mer, az nyer” alapon vágtak bele. Mi az eredmény?

Mertünk és dolgozunk. Éppen egy éve, 2018 augusztusában váltottam ki utazásközvetítői egyéni vállalkozói igazolványomat a szigeten – mesélte Gábor. – Ez nyilván alapos előkészítést, megfontolt döntést igényelt, és a kitartó munka meghozta gyümölcsét. Ma már több mint 100 szállodával és Tenerife legnagyobb autókölcsönzőjével állunk kapcsolatban, miként a szabadidős, fakultatív programok területén is. A sziget megannyi attrakcióját kínáljuk az ide érkezőknek, akiknek minden kérését figyeljük és segítünk nekik.

Van-e igény szolgáltatásaikra?

Örömünkre folyamatosan fejlesztés alatt álló weboldalunk és a legnagyobb közösségi portál, a Facebook segítségével, természetesen a velünk kapcsolatba lépett turisták jó véleményeinek köszönhetően egyre több magyar utazó keres bennünket. Nem csupán korrekt hozzáállásunk az alapja a felénk áradó bizalomnak, hanem az is, hogy nyelvtudásunknak köszönhetően sok olyan honfitársunknak segítünk, akiknek hosszú időt venne igénybe egy-egy aprólékos ügy intézése. Ezért sem meglepő, hogy egy év alatt már több visszatérő vendéget üdvözölhettünk Tenerifén, és egyre több ismert személy kéri szolgáltatásainkat.

Kanári szigetek térkép

Mivel a szigeten a jó időjárásnak köszönhetően nincs üdülési holtszezon, az év minden hónapjában talpon vannak és várják a magyar turistákat. Fakultatív programok kínálatából sincsen hiány, ezekről teljeskörűen tájékoztatják a pihenni érkezőket. A látványos, izgalmas és esetekben a világon is ritkaságnak számító kalandokból nehéz választani, Gábor és Krisztina azonban megosztotta a Sokszínű Vidékkel, náluk melyik a top 7 fakultatív program Tenerifén.

Szelek szárnyán az óceán felett

Parascending

A Parascending – azaz az ernyővel repülés – minden korosztály számára biztonságos és felejthetetlen élmény, igazi energiabomba, olyan kaland, ahol az emberek – köztük a gyerekek 3 éves kortól – szabad madárnak érezhetik magukat. Repülés közben a sziget déli részének gyönyörű panorámája csodálható meg.  A tapasztalt személyzet mellett az ember itt úgy érezheti magát, mint egy extrém sportoló, miközben nem kell annak lennie. A Parascending üzemeltetője a szigeten a legnagyobb ernyővel rendelkezik, ezért akár két vagy három embert is felengednek egyszerre.

MaxiCat katamarán hajótúra

Katamarán

A delfin és bálnanézős hajótúrán hatalmas katamaránról élvezhetik a látványt. A túrák 3 vagy 5 órásak.

A 3 órás túra során a katamarán végighalad Tenerife délnyugati partjánál, hogy betekintést nyerhessen a bálnák és delfinek természetes élővilágába. A hajó mintegy 30 percre kiköt a nyílt vízen, ekkor csobbanhatunk az óceánban, a legénység pedig ételkülönlegességekkel kínálja az utasokat. Az 5 órás hajóút abban különbözik a rövidebbtől, hogy a katamarán a Gigantes felé veszi az irányt.

Jacht kirándulás az Amalfi Cincon

Yacht

Ezen a delfin- és bálnanézős, 3 órás luxus jacht túrán nem csak delfinekkel és bálnákkal találkozhat a programon résztvevő, hanem az óceánon ringatózva élvezheti Tenerife déli partvonulatának látképét. Az út során lehorgonyoznak egy csodálatos, meredek sziklafalba vájt barlang közelében, ahol lehetőség nyílik fürdőzni és búvárszemüvegen keresztül szemügyre venni az kristálytiszta vizű öböl élővilágát.

Quad Safari Tenerifén

Quad

A túrák a sziget déli részéről indulnak, az aszfaltozott utakról letérve más perspektívából ismerhető meg a gyönyörű természeti környezet, melynek során a szórakozás garantált. 3 és 4 órás túrák közül lehet választani, melyek Playa las Americasból indulnak. A 3 órás túránál főképp offroados terepen, szép tájakon át viszik a látogatókat. A 4 órás túrán a vulkán meghódítása a cél. A vezetett safari során több szép kilátót és némi földes utat érintve irány a Teide, ahol a fantasztikus holdbéli tájat élvezhetik. A túrákon való részvételhez a 18. betöltött életév és  jogosítvány szükséges.

Siam Park

Siam park

Európa egyik legnagyobb vízi vidámparkja a sziget déli részén, Costa Adeje városában található. A park kedvelt attrakciója közé tartozik a mesterséges hullámfürdő, a 28 méter magas Tower of Power, kígyódzsungel és a folyón történő gumikerekes ringatózás is. A park kinézete nagyon látványos. Thai stílusú épületek és gyönyörű parkosított részek ékesítik.

Loro Park

Loro park

A Loro Park a Kanári-szigetek és talán a világ egyik leglátogatottabb attrakciója, szinte kötelező program minden korosztálynak.

A park Puerto de la Cruzban található, ahol megtekinthető a világ legnagyobb papagáj-gyűjteménye. Több mint 3000 papagáj 300 különféle fajtája él a területen. A programokból nem hiányzik a delfin-, fóka- és papagáj-show sem, de megcsodálható a pingvinház is. Itt található egy olyan mesterségesen kialakított helység, ahol még a hó is hullik, -2 Cº van, hogy a pingvinek teljesen otthon érezzék magukat. Ritkán látható érdekességet kínál az  orchidea-ház és a különleges halakat felvonultató hatalmas akvárium. A látogatók hófehér tigrisekkel, a járdákon sétáló flamingókkal, 18 és fél méteres cápa alagúttal, aligátorokkal, csimpánzokkal és még sok más fajta állattal találkozhatnak a parkban.

Tengeralattjáró

Tengeralattjáró

A sziget délkeleti részén található San Miguel kikötőjéből indul a tengeralattjáró, mellyel felejthetetlen élmény, garantált szórakozás lemerülni az óceánban. A víz alatti élővilág és a kristálytiszta víz utánozhatatlan pillanatokkal ajándékozza meg az utasokat. Ha bárki fotókat vagy videót szeretne készíteni, természetesen megteheti. Amit fontos tudni: 2 évesnél kisebb gyerekek nem vehetnek részt a programon.

Örök folyamat a bizalom építése.

Gábor és Krisztina nem ülnek a babérjaikon, most újabb ötletüket valósítják meg. Hamarosan induló hírlevelükkel naprakész információkkal szolgálnak az érdeklődőknek, Éppen aktuális akciókról, programokról, mely a jelenlegihez hasonlóan természetesen minden elektronikus elérhetőségükön is olvasható lesz, ráadásul megmutatják Tenerife 7 titkos helyét is.

Azt vallják, a bizalom építése örök folyamat, és ennek része mostani fejlesztésük is, mellyel reményeik szerint még több Tenerifére utazó magyar turista keresi fel őket.

Forrás: sokszínű vidék, ide kattintva elolvashatod az eredeti cikket

Vaskor István, A vidék újságírója

Klikk ide Tenerife 7 titkos helyé-ért.

Elmentek nászútra és vállalkozók lettek a Kanári-szigeteken

Elmentek nászútra és vállalkozók lettek a Kanári-szigeteken

Olykor háborgó óceánt, sziklás, fekete-homokos tengerpartot, hegyeket, erdőket és nyüzsgő tengerparti életet kínál Tenerife.

Sajtos Gábor sosem volt otthonülős típus. A 33 éves szabolcsi fiatalember éppen tíz éve vágott neki a nagyvilágnak, akkor Görögországban, a Chalchidiki-félsziget turistaparadicsomaiban próbált szerencsét.

Három évig tartott a déli kaland, dolgozott a vendéglátóiparban és tánctanárként, majd 2011-ben hazajött. Magyarországon egy szintén tánctanár ismerősénél futott össze a Békés megyéből származó Visnyei Krisztinával (25), találkozásuk pedig szerelem volt az első látásra.

Sajtos Gábor tenerifei 5* hotel

2013-ban már együtt folytatták a kalandozást, Németországban, a holland határ közelében vállaltak munkát: egy húsipari cégnél helyezkedtek el.

Ott 2017 tavaszáig dolgoztak, szabadságuk alatt sokat utaztak, miközben tervezték közös jövőjüket. Elsősorban napfényes tengerpartokat választottak pihenéseik helyszínéül, így jutottak el egy alkalommal a Kanári-szigetekre – amibe beleszerettek.

 

Kanári-szigetek

A Kanári-szigetek hét nagyobb és több kisebb szigetből álló szigetcsoport az Atlanti-óceánban. A szigetcsoport spanyol autonóm közösség Marokkó közelében,  mely közelebb esik Afrikához, mint a kontinentális Európához. A turisztikai paradicsom két tartományra oszlik. Las Palmas tartományhoz tartozik Lanzarote, Gran Canaria és Fuerteventura szigete, Santa Cruz de Tenerife tartományt Tenerife, La Palma, Gomera és El Hierro alkotja. Tenerife a Kanári-szigetek legnagyobb és egyben legnépszerűbb tagja, ez utóbbit kellemes mikroklímája mellett változatos tájainak köszönheti.

Kanári szigetek térkép

 

Kanári-szigetek-i nászút

2017. július 15-én Esztergomban kötöttünk házasságot, azt pedig előtte eldöntöttük, hogy a megtakarított pénzünkből féléves nászútra indulunk Tenerifére. Két hétig személygépkocsival utaztunk keresztül Európán, sok nevezetességet megnéztünk, mígnem a spanyolországi Huelvából komppal jutottunk el a szigetre

– mesélte Gábor.

Kapcsolatokat már korábbi nyaralásukkor alakítottak ki, a nászút hónapjait pedig – Tenerife felfedezése mellett – a kapcsolatépítésre használták. Gábor idegenforgalmi végzettségére, nyelvtudására – angolul, németül, görögül és ma már természetesen spanyolul is beszél – alapozva azzal a szándékkal érkeztek a szigetre, hogy ott véglegesen letelepednek, és utazásszervezéssel foglalkoznak majd.

A nászút idején és az azt követő hónapokban sok-sok tapasztalatot szereztek, ötleteltek, „kiismerték” a szigetet, feltérképezték az egyénileg érkező turisták szokásait, igényeit, és „aki mer, az nyer” alapon belevágtak.

2018. augusztusában váltottam ki utazásszervezőként az egyéni vállalkozói igazolványomat, novemberben indult a weboldalunk és Facebook-profilunk is. Örömünkre a közösségi portál segítsége és a szájhagyomány kiváló reklámnak bizonyult, azóta egyre több magyar turista keres bennünket

– emlékezett a kezdetekre a fiatalember.

Sajtos Gábor katamarán utazás

Gábor és Krisztina vállalkozásához időt és fáradtságot nem kímélő kemény munka és kitartás vezetett. Nagyon rövid idő alatt lerakták az alapokat, melyekhez másoknak évekre volt szükségük. Több mint 100 hotellel szerződtek – nem mellesleg az általuk kínált ár nagyon kedvező -, kapcsolatban állnak Tenerife legnagyobb autókölcsönzőjével – természetesen kedvezményekkel – és szórakoztató programokra kínálnak belépőjegyeket szintén kedvezményesen.

Szolgáltatásainkat az egyedi igényekhez igazítjuk, személyre szabottan kínáljuk. Vannak már visszatérő vendégeink, nászutasok körében is egyre ismertebbek vagyunk, és azt tapasztaljuk, nő az igény a luxusnyaralások iránt. Mivel itt nincs üdülési holtszezon, az év minden hónapjában talpon vagyunk és várjuk a magyar turistákat

– összegzett Sajtos Gábor.

Sajtos Gábor emlékek - Elmentek nászútra és vállalkozók lettek.

A fiatal pár megkedvelte Tenerifét, mint ahogy üzleti partnereik, illetve lakóhelyükön, San Isidróban a helyiek is őket. Magyarországon lassan egy éve nem jártak, ám mivel nagy a család, a rokonok „váltott műszakban” meglátogatják őket, és megcsodálják azt, amit Tenerife szigete kínál: az olykor háborgó óceánt, a sziklás, fekete-homokos tengerpartot, a hegyeket, az erdőket és a nyüzsgő tengerparti életet.

Gábor és Krisztina pedig azt vallja, hogy ezt a rendszeresen nyaralóknak egyszer mindenképp látniuk kell.

Forrás: sokszínű vidék, ide kattintva elolvashatod az eredeti cikket

Vaskor István, A vidék újságírója

Szeretnék Kanári-szigeteki nászutamra ajánlatot kérni.

Kalapot emeltek a kinn élő magyar közösség előtt Tenerifén

Kalapot emeltek a kinn élő magyar közösség előtt Tenerifén

Környezetvédő akciók tenerife – Környezetvédő akciójukkal jó példát mutattak más nemzetek polgárainak is.

A földkerekség óceánjaiban és tengereiben felhalmozódó, többnyire a partokra sodródó műanyag szemét napi téma a világsajtóban. A környezetvédő szervezetek mellett már a multinacionális vállalatok is belátták, sürgősen tenni kell valamit, különben a műanyag az egész Földet ellepi és élhetetlenné teszi.

A Kanári-szigetek legkedveltebb részét, Tenerifét, illetve annak népszerű strandját is szennyezés sújtja. Poris de Abona település partjára folyamatosan érkezik a hulladék, és sok önkéntes dolgozik azon, hogy ezt a látványt megszüntesse.

A Tenerifén élő magyarok közössége a Tenerifei Magyar Ház segítségével az elmúlt napokban szemétgyűjtési akciót szervezett Poris partjainál. A több mint két tucat kinn élő honfitársunknak az akció során sikerült 52 zsák szeméttől megszabadítania a környéket.

https://www.facebook.com/312227042735801/videos/801260763590621/?t=0

Környezetszépítő akciójukat a település vezetői is megköszönték, jó példaként említve a magyar kolónia összefogását.

A magyar közösség közben felhívással fordult a szigeten élő más nemzetek polgáraihoz, hogy együttesen segítsék a helyieket a szemét elleni küzdelemben. Mint Sajtos Gábor, a Tenerifén élő magyarok egyik aktivistája a Sokszínű Vidék érdeklődésére elmondta, remélik, hogy igazi nemzetközi csapatot sikerül toborozniuk az akció folytatására.

Forrás: https://sokszinuvidek.24.hu

Vaskor István, A vidék újságírója