Kiderítettük mikor lesznek a tanítási szünetek, a következő tanévben.

Kiderítettük mikor lesznek a tanítási szünetek, a következő tanévben.

Kiderítettük mikor lesz az őszi szünet és a téli szünet a következő tanítási időszakban.

Minden család életében fontos kérdés a tanítási szünet időpontja, ahhoz, hogy a szülők előre tudjanak tervezni az idejükkel, ez kardinális kérdés egy család életében. Szeretnénk nektek segíteni, ezért utánajártunk, hogy mikor lesznek a 2023-as őszi/téli tanítási időszakban az iskolaszünetek.

Segíteni szeretnénk nektek, szülőknek, abban, hogy a lehető legtöbb időtök legyen felkészülni, és időben megtervezni a családi programokat, és nyaralást a szünidőre, ezért utána jártunk, hogy a tervezet szerint mikorra várhatóak a tanítási szünetek, és hány napig fognak tartani.

Információink szerint, az őszi szünet október 30-tól november 5-ig tart. Az utolsó tanítási nap 2023. október 27. péntek, az első tanítási nap a szünet után 2023. november 6. hétfő.

Az őszi szünetre, a tervezet szerint 9 nap szabadidővel lehet számolni.

Tudomásunk szerint, a téli szünet 2023. december 21-től 2024. január 7-ig tart. Az utolsó tanítási nap 2023.december 20. szerda, és 2024. január 8. hétfő az első tanítási nap a szünet után.

A tél szünet hosszabb lesz, itt 18 nappal lehet számolni, amit otthon fognak tölteni a gyerekek.

Most már pontosan tudod, hogy mikor lesz lehetőséged elutazni a családoddal, hány nappal tudsz tervezni, és tapasztalatból tudjuk, hogy ez nagy segítség a szülőknek, így már előre be tudjátok írni a naptáratokba a szünidőt.

Most megosztjuk veletek, hogy ilyen milyen lehetőségek vannak itt, Tenerife szigetén a családosok számára.
Tenerifén egész évben süt a nap. Mindenféle program megtalálható, családosoknak, aktív nyaralóknak, gasztroturistáknak, és pihenésre vágyóknak is ideális választás. Széles hotel kínálatból lehet választani, így mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

Kifejezetten családosok számára az alábbiakat kínálja a sziget:

  • EURÓPÁBAN EGYEDÜLÁLLÓ ÉLMÉNYPARKOK (Lolo park, Siam park, Aqualand)

  • SZERVEZETT KIRÁNDULÁSOK(Teide nemzeti park, Masca szigettúra)

  • BIZTONSÁGOS EURÓPAI KÖRNYEZET

  • SPANYOL ÉTELEK, DÉLI GYÜMÖLCSÖK EGÉSZ ÉVBEN

  • SPANYOL ÉTELEK, DÉLI GYÜMÖLCSÖK EGÉSZ ÉVBEN

  • SZÉLES HOTELKÍNÁLAT

  • MAGYER NYELVŰ ASSZISZTENCIA

  • KÖZVETLEN REPÜLŐJÁRAT

CSODASZÉP HOTELEK

DELFINEK ÉS PROGRAMOK

GYERMEKMEDENCÉK

PÁLMAFÁK ÉS NAPSÜTÉS

MESÉS KÖRNYEZET

SPANYOL ÉTELEK

REGGELI A MEDENCEPARTON

KÉK ÓCEÁN

Kedvet kaptál a tenerifei nyaraláshoz? Szeretnéd felfedezni ezt s csodálatos szigetet?

Amennyiben úgy érzed, hogy van olyan ismerősöd vagy barátod, akit érdekel, hogy mikor lesz a tanítási szünet, egy megosztással segíts nekik, hogy hozzájuk is időben eljusson ez az információ. A megosztásodat előre köszönjük.

Hol nyaraljak télen 2021-ben? Miért éppen ez a sziget?

Hol nyaraljak télen 2021-ben? Miért éppen ez a sziget?

A ” hol nyaraljak idén télen ? ” vagy ” hol nyaralunk jövőre nyáron ? ” kérdés  szinte mindenki fejébe  kérdőjelként megjelenik. Ha itt maradsz megmutatunk egy helyet külföldön, ahol akár nyáron, akár télen nyaralhatsz, és még az Európai Uniót sem kell elhagynod, hogy egzotikus kalanddal teli szigeten lehess biztonságban.

Minden évben rengetegen szeretnének elmenekülni a magyarországi hideg télből, melegebb éghajlatra. De sokan nem tudták, hogy nemcsak nyáron lehet az Európai Unión belül nyaralni, hanem van olyan szigetcsoport, melynek időjárása megfelelő akár arra is, hogy egész évben napozz, vagy rövidnadrágban élvezd a napsütést.

De nem húzom tovább. Ez a szigetcsoport nem más, mint a Kanári-szigetek, és ezen belül is Tenerifét szeretném nektek bemutatni.

Tenerife az a sziget, mely már egész éves időjárássával is rabul ejti a szívedet, de ezentúl olyan programlehetőségek és látványosságok vannak melyek teljesen egyedi, és utánozhatatlan szigetté teszik.

Miért válaszd pont Tenerifét? Az alábbiakban leírtakból megtudhatod!
Sőt a cikk végén felsorolunk 7 olyan dolgot, amit csak itt csinálhatsz a szigeten.

Tenerife, az örök napsütés szigete, ahol még télen is rövidnadrágban sétálhatsz

Tenerifén jelentősen több a napsütéses órák száma télen, mint Magyarországon, ami a földrajzi helyzetének köszönhető. Mivel a sziget közelebb helyezkedik el az Egyenlítőhöz.  A nap beesési szöge eltérő, így a hőérzet is teljesen más, mint hazánkban. Ezért nem is érdemes a hőmérséklet-előrejelzést a hazaihoz viszonyítani.

A sziget déli részén az év minden napján élvezheted a szakadatlan napsütést. Az esti órákban, pedig kellemesen érezheted magad egy lenge kardigánban, és farmernadrágban.

Akár januárban is bátran napozhatsz a medence-, vagy óceánparton. Kipróbálhatod a különböző vízi sportokat, vagy élvezheted a sziget által kínált további elképesztő trópusi látnivalókat. Friss óceáni levegő és magas hőmérséklet jellemzi még a téli időszakot is. Ezért ha te is azok közé tartozol, akik legszívesebben ki sem mozdulnának Magyarországon otthonukból, vagy a kandalló elől a hideg télben, inkább utazz el Tenerifére, ahol ezekről a kellemetlenségekről teljesen elfeledkezhetsz. 

Top 5 Gyerekbarát strand - Camison

 Tenerifén nincsenek vadállatok

Sokaknak az is kecsegtetően hangozhat, hogy Tenerifén nem kell félnie a félelmetes vadállatoktól.
A szigeten ugyanis maximum gyíkokkal, hegyi kecskékkel, és nyulakkal találkozhatsz túráid során, de a tengerparti övezetben maradva, egyedül néhány sirály vagy papagáj “zavarhatja” meg pihenésed.

Talán a sziget egyik legjobb jellegzetessége az, hogy nyugodtan éjszakára is nyitva hagyhatod az ablakokat vagy a terasz ajtót, hiszen alig találkozhatsz 1-2 szúnyoggal nyaralás során.

Tenerife, egy egzotikus sziget az Europai Unión belül

Meleg, spanyol nyelvű országba akarsz utazni? Kiváló választás Tenerife, hiszen itt nem kell tartanod különböző betegségektől, mint például Dél-, vagy Közép-Amerikában. Emiatt külön egzotikus oltásokkal sem kell készülnöd az útra, arról nem is beszélve, hogy a repülő út is sokkal rövidebb, mintha egy másik spanyol nyelvű országot választanál.

Miért is utaznál hosszabb ideig egy veszélyesebb országba, amikor kevesebb pénzből ugyanolyan trópusi környezet vár az Európai Unión belül?

Hotel Botanico The Oriental Spa Garden Puerto de la Cruz konferencia medence

Utazás Euró övezeten belül

Tenerife előnyei közé tartozik még, hogy a fizetőeszköze euró. Így a kiutazás előtt nem kell különböző pénzváltó helyekre rohangálnod, hogy beszerezz valamilyen különleges pénznemet. 

Ha további információkat szeretnél tudni a szigetről, olvasd el további blog bejegyzéseinket, és nézz körül az általunk ajánlott programok és szálláslehetőségek között is, hogy ne maradj le a legjobb lehetőségekről nyaralásod alatt.

Mi az a 7 dolog, amit nem tehetsz meg az Európai Unión belül máshol???

Hol nyaraljak?
kérdésre ezek talán a legjobb indokok, hogy miért éppen Tenerifén nyaralj vagy épp telelj.

  • Megnézheted a világ 3. legmagasabb vulkánjaként számontartott Teidét

  • Egészévben részt vehetsz delfin- és bálnanézős hajótúrán

  • Meglátogathatod a kétszer Tripadvisiron a világlegjobb állatjkertjének választott Loro parkot.

  • Csúszdázhatsz a nyolcszoros tripadvisoron a legjobb csúszdaparkjának választott Siam parkban.

  • Sétálhatsz egy hamisítatlan kalóz faluban Mascában, mely egy csodás szurdokban van.

  • Hajókázhatsz los Gigantes 600 méter magas meredek sziklafala alatt.

  • Megcsodálhatos az ezeréves sárkányfát Icod de los Vinosba.

Szeretnéd meglátogatni Tenerifét?

Akkor kér árajánlatot tőlünk.

Tenerife ételek  a szigeten, avagy mi az amit próbálj ki?

Tenerife ételek a szigeten, avagy mi az amit próbálj ki?

Tenerife ételek a szigeten

Számos ételkülönlegességgel találkozhatsz Tenerifén és a Kanári-szigeteken, amiket ilyen módon elkészítve sehol máshol nem kóstolhatsz meg a világon. A Tenerife szigetén megtalálható tradicionális és nemzeti ételek sorát sokáig sorolhatnánk, de mi most a legjellegzetesebbeket szeretnénk bemutatni neked, hogy tudjad, mit rendelj, amikor ide látogatsz.

Tenerife tradicionális nemzeti ételek


Rengetegen feledkeznek el a kulináris élményekről az ittlétük alatt, pedig a sziget számos érdekes, és új ízt kínál a kíváncsi természetűeknek. Időjárásának, a vulkanikus kőzetnek, az óceánnak és a történelmének köszönhetően, olyan egyedülálló ételekkel találkozhat itt, mint a gofio, az almogrote, vagy a chopitos. Mik ezek pontosan? Olvass tovább és ismerd meg Tenerife ételek-et!

gofio-Tenerife-guancsok-etele

Gofio

A gofio története teljesen visszanyúlik a Guancsokhoz, a sziget őslakosaihoz, ugyanis ez a különböző pirított gabonákból készített liszt töltötte ki az étrendjük legnagyobb részét. A gofiot manapság reggeli zabpehelyhez adják, tejbe keverik, mint a kakaó port, vagy levesek tetejére szórják. De megtalálhatja desszertek alapanyagaként, vagy akár húshoz adagolva is. A gofio a Spanyol függetlenségi háborúban a katonák legfőbb étele volt, hiszen magas tápértéke miatt hozzájárult állóképességük fenntartásához.

papas-arrugadas-Tenerifei-rancos-fott-krupli

Kanári-szigeteki ráncos főtt krumpli-papas arrugadas

A vulkanikus talajban termelt krumpli kisebb méretű, és vékonyabb héjú, mint amit otthon általában fogyasztunk. Ezeket a krumplikat sós vízben főzik meg, és a víz leöntése után hagyják, hogy a só egy vékony réteget képezzen rajta, ami az egész étel különleges jellegét adja. Majd ezt a főtt krumplit mártogatják különböző szószokba (mojo), amiket ismét a Kanári-szigetek specialitásaiként tartunk számon.

Mojo-Tenerife-szoszai-melyek-kiegeszitik-az-etelek-csodas-izeit

Mojo szószok

A mojo (ejtsd: moho), szósz többféle lehet, a hozzáadott fűszereket illetőleg mindegyik kicsit más és más. A szósz alapja az olíva olaj és az ecet, majd ehhez adnak különféle fűszereket, mint például a petrezselyem, koriander, fokhagyma, paprika és kömény. Fűszerezéstől függően 3 különböző szószt különböztethetünk meg: korianderes (mojo verde) enyhe paprikás (mojo rojo/suave), és csípős (mojo picón/picante).

Almogrotte-isteni-kecskesajtos-szosz

Almogrote

Az Almogrote-t tradicionálisan a Tenerife mellett található La Gomera szigetén készítik, de mára már számos Kanári-szigeteki sajt manufaktúra foglalkozik az előállításával. Az Almogrote egy kecskesajt és mandula alapú szósz, amit hagyományosan előételként fogyasztanak kenyérre kenve. Sajt-imádóknak ez egy valódi ízmennyország.

Chopitos-mini-tintahal-faltkak-Tenerife-etelek

Chopitos

Azoknak, akik szeretik a tengergyümölcseit, szívesen ajánljuk figyelmükbe a chopitos-t. A chopitos rántott, bébi tintahalakból készül és citrommal vagy egy kis salátával, esetleg krumplival tálalják. Méretükből eredően a tintahalakat egészben rántják ki, íze pedig teljesen megfelel a mediterrán ízvilágnak.

Carne-fiesta-Tenerife-Brassoi-apro-pecsenyeje

Carne Fiesta

A Carne Fiesta a kanári-szigeteki gasztronómia egyik legpopulárisabb étele. Egész évben találkozhatunk vele tapas bárokban, vagy éttermekben, és a helyiek is előszeretettel rendelik. A sertéshúst kockára vágják, jól megfűszerezik, és hagyományosan készítve órákig, akár egy egész napig a pácban hagyják. Ezután a húst megsütik, majd sült krumplival tálalják. A carne fiesta kinézetét tekintve akár a magyar brassói aprópecsenye tenerifei megfelelője is lehet.

carne-de-cabra-Tenerifei-kecske-porkolt-egytaletel

Carne de Cabra

Ahogy a cikk elején is említettük, Tenerifén rengeteg hegyi kecske található. Pontosan ezért a tenerifei gasztronómia egyik alapeleme a kecskehús és a kecske sajt, amit számos módon készítenek el a helyi gazdák. A carne de cabra elkészítéséhez összeaprítják a hagymát, paprikát és a paradicsomot, megdinsztelik azokat, majd a nagyobb darabokra vágott húst hozzáadva összesütik. Ezután egy kis alaplevet és paprikát adnak hozzá, majd addig hagyják fedő alatt, míg pörköltes állaga nem lesz. Általában egytálételként szolgálják fel, a legtöbb helyen külön kérni kell hozzá köretet, ha szükségünk van rá.

Mit termesztenek vagy tenyésztenek a szigeten?

Trópusi gyümölcsök közül megtalálhatod itt az avokádót, papayát, guavát, mangót, persimmont és a banánt is. A hegyi séták során még szabadon növő fügebokrokkal és mandulafákkal is találkozhatsz, így ha őszi túrád közben megéheznél, bátran szakíthatsz néhányat magadnak. Ha kedveled a tengergyümölcseit, akkor a szigeten megkóstolhatod a például a polipot, murénát, rákot, kagylót vagy a makrélát.

Útad során vad kecskékkel és kecskepásztorokkal is találkozhatsz a hegyekben, ahol a mai napig kutyákkal vadásznak nyulakra. Ezen kívül krumplit és szőlőt is termesztenek, ami a föld vulkanikus jellege miatt sokkal másabb ízt ad az ételeknek, vagy a bornak, mint hazánkban. A borok kevésbé savasok, lágyabb ízűek és alacsonyabb alkoholtartalommal is rendelkeznek, mint a magyarok.

Ha szeretnél további érdekes információkat olvasni Teneriféről, böngészd tovább blog cikkeinket.

Nászutas paradicsom, mi lesz idén? Egzotikus kaland biztonságban.

Nászutas paradicsom, mi lesz idén? Egzotikus kaland biztonságban.

Mi lesz idén a nászutas paradicsom a magyar ifjú pároknak?
Azonnal el is áruljuk nektek. Lassan elgördül az utolsó akadály is itthon az esküvök elöl a teljes tilalom feloldásával, így gőzerővel indult be az esküvök szervezése.

De a mennyei esküvőhöz, egy igazi mesebeli egzotikus álomnászút is dukál.
Melyik házasulandó pár ne álmodozna arról, hogy az esküvői szervezés fáradalmait egy egzotikus óceánparton pihenjék ki.

Na de a vírus ezt a térképet is átrajzolta, hisz mindenhonnan a maradj itthon szlogen hangzik, miközben a magyar komolyabb hotelek ára már a nemzetközi üdülőhelyekével vetekszik.
Viszont ha már külföldre mennénk, akkor nem érjük be hétköznapi nyaralós úticélokkal, hanem valami igazán felejthetetlent, de nem szeretnénk nagyon eltávolodni Európa biztonságos öleléséből sem.

Van olyan megoldás, ami tökéletes nászutas paradicsom lehet?

A kérdésre a válasz IGEN, hiszen van Európai Unión belül egy szigetcsoport, ami nagy kedvence lehet idén is a nászutasoknak. Ez pedig nem más, mint a Kanári-szigetek.
Ne feledjük, az elmúlt időszak nem csak a nyaralókat, de a nászutasokat is kicsit megváltoztatta, hiszen egyre keresettebbek azok a célpontok, amik aktív kikapcsolódást nyújtanak.
Ezért, hogy jobban be tudjuk mutatni nektek ezt a csodálatos helyet megkerestük nektek Visnyei Krisztinát, és párját, Sajtos Gábort, akik nászútjuk során a Kanári-szigeteken lettek turisztikai vállalkozók; meg írták közös útikönyvüket Tenerife titkai néven melyben van nászutas rész is; és több tucat csodálatos nászútat szerveztek meg. Így ők pontosan el tudják mesélni téma specialistájaként, mi is az, ami vonzza az frissen házasodott párokat a szigetre.

A szigetek közül is kiemelnénk első körben a Kanári-szigetek ékkövét, Tenerifét.
Tenerife egy olyan sziget, amely egy magában rejti a szigetek szinte minden szépségét.
Igazi mennyország egy fiatal pár számára, akik mézesheteiket töltik. Mondta Visnyei Krisztina

Hogyan jellemeznéd egy mondattal a Tenerifei utazást?

Egy egzotikus kaland biztoságban. Mert pont annyira van már Europától, hogy időjárása igazán egzotikus hellyé tegye, ahova egész évben érkezhetnek a turisták, így nem csak a nyáron házasulandóknak lehet szuper célpont.
Kaland, mert egy olyan hely, ami tökéletes lehet aktív nászutakhoz, hiszen tengernyi látnivaló és program lehetőség vár itt a szerelmes párokra. Mondta Visnyei Krisztina

Tökéletesen fogalmazta meg kedvesem, hogy szinte ez a három legfontosabb szó, amit megemlíthetünk a szigettel kapcsolatban.
Mert nincs még egy ilyen szigetcsoport EU- belül, ami ilyen jó időt garantál egész évben, vagy ahol tényleg a programok között a tengeralattjárótól a helikopterezésig minden megtalálható. Ennyi természeti látványossága lenne, és ami a legfontosabb, hogy nagyon fontos szempont a biztonság a szigeten, ezért tényleg biztonságban érezhetjük magunkat.

Mi lenne a legfontosabb tipp, amit adnátok az ide érkező nászutasoknak?

Amit mindig tippként megemlítek az az, hogy ezen a szigeten felesleges All inclusive-ba gondolkodni, mi mindig vagy reggeli, vagy félpanziós ellátást ajánlunk. Krisztina

Igen mert a sziget látványosságait fel kell fedezni ehhez még másik tippként ajánlani szoktunk az autóbérlést is, amit szívesen intézzünk el. A szigetek legnagyobb helyi autóbérlőjének is hivatalos partnerei vagyunk, akiknél a teljes biztosítás már benne van az árban, és nem kérnek semmilyen kauciót, így romantikusan, kettesben is fel tudják fedezni a szigetet, ami olyan élményeket ad, amit még az unokáiknak is mesélni fognak, így lesz feledhetetlen egy igazi nászút.
Érdemes minél hamarabb átgondolni, hova foglalunk, mert már itt is elindult a nagy foglalási hullám, így szöknek fel az árak, de még lehet jó árajánlatot kapni. Tette hozzá Gábor

Szeretnél még több információt megtudni?
Kriszta és Gábor összegyűjtött még pár hasznos információt, ami garantálja a tökéletes nászútat Tenerifén. kattints ide

Megjelent cikkek:

https://eskuvovilag.hu/eskuvoi-magazin/item/3462-gozerovel-szervezik-a-naszutakat-a-magyarok.html
https://profitline.hu/Gozerovel-szervezik-a-naszutakat-a-magyarok-424254
https://www.acnews.hu/public/ac-news/gozerovel-szervezik-a-naszutakat-a-magyarok/2021-07-05/31051
https://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=187630
https://voilamode.blog.hu/2021/07/05/gozerovel_szervezik_a_naszutakat_a_magyarok

http://tollal.hu/hirek/gozerovel-szervezik-a-naszutakat-a-magyarok

https://www.keruletiujsag.hu/budapest-te-draga/hirek/gozerovel-szervezik-a-naszutakat-a-magyarok
https://blog.hoteled.hu/naszut-gozerovel-szerveznek-a-magyarok-3040.html
Ilyen lehet az álomnyaralás 2021-ben

Ilyen lehet az álomnyaralás 2021-ben

Tenerifei álomnyaralás 2021-ben

2021-ben az álomnyaralások helyszíne Kanári-szigetek lehet.  A koronavírus-járvány lecsengésével napról napra közelebbinek érezzük az újranyitást. Mivel az emberek kiéheztek már a megérdemelt pihenésre, a nyaralások iránt is egyre nagyobb intenzitással kezdtek el érdeklődni. Sajtos Gábor tenerifei utazásszakértő arról beszélt, a klasszikus értelemben vett turisztikai fellegvárak sorra jelentik be, hogy nyáron megnyitják kapuikat a külföldi vendégek előtt, ezért egyre többen döntenek a foglalás mellett. Véleménye szerint az álomnyaralás legfontosabb összetevői az aktív pihenés, a gasztronómia és a biztonság lesznek.

Az elmúlt időszakra aligha tekintenek sokan életük legszebb időszakaként, a járvány okozta bezártság mentálisan mindenkit nagyon megterhelt. Érezhető az embereken, hogy szabadulnának, és a fokozatos nyitásnak köszönhetően már látótávolságba került az is, hogy újra utazhassunk, újra átélhessük a nyaralás önfeledt élményét.

Sajtos Gábor tenerifei utazásszakértő arról beszélt, a szakma Európa-szerte arra számít, hogy májusban robbanásszerűen nő majd a foglalások száma, mindenki egyszerre szeretné bebiztosítani a nyári szálláshelyét. A hotelek, vendéglátóhelyek éppen ezért már most gőzerővel készülnek a főszezonra.

Mik lesznek az álomnyaralás fő szempontjai?

Az emberek várhatóan az elmúlt egy évből kimaradt dolgokat szeretnék majd bepótolni, emiatt a nyaralók olyan szempontokat is figyelembe vesznek majd foglaláskor, amire korábban sokaknál nem volt akkora hangsúly. Ilyen a gasztronómia, az aktív kikapcsolódás lehetősége, valamint az is, hogy minél több különleges, életre szóló programon lehessen részt venni.

A szigetek biztosan nagyobb népszerűségnek örvendenek majd, ugyanis földrajzi adottságaiknak köszönhetően biztonságosnak számítanak járványügyileg.

„Lehet találni pár ilyen szigetet, de az Európai Unión belül szinte csak egy szigetcsoport van, amire a felsorolt jelzők igazak és egész évben látogatható is. Ez nem más, mint a Kanári-szigetek, ennek is legfényesebb csillaga Tenerife” – fogalmazott a Tenerife titkai útikönyv szerzője.

Mint fogalmazott, Tenerifén volt az első hotel, ahol karanténba zártak embereket az Európai Unión belül, de azóta nem került sor hasonló intézkedésre. A védekezés sikerét jól mutatja, múlt év júliustól az éttermek teljes bezárására sem volt szükség. November óta ráadásul csak negatív PCR-teszttel lehet beutazni, ami még biztonságosabb úti céllá tette a szigetet. A Spanyolországhoz tartozó nyaralóövezet Budapestről, vagy akár Bécsből is elérhető közvetlen repülőjárattal.

A sziget, ahol képtelenség unatkozni álomnyaralás akalmával 2021-ben is.

A Holiday in Tenerife.EU tulajdonosa arról is beszélt, a sziget számos gasztronómiai élménnyel is kecsegtet, hiszen a tengeri herkentyűktől a különböző sült húsokon keresztül az isteni helyi érdekességeken és egzotikus gyümölcsökön át, még a vegán étrendet követők is megtalálják számításukat. Így nagyon nem lehet melle nyúlni a szigettel, ha a kulináris élvezeteket szeretnénk pótolni.

Sajtos Gábor elmondta, az érdeklődők zöme azért választaná most a szigetet, mert nem akarnak a bolygó másik felére utazni ahhoz, hogy egzotikus helyen legyenek, ugyanakkor aktív nyaralásra vágynak a családdal vagy a barátokkal.

„Tenerife a fakultatív programok fellegvára. Aligha találni még egy olyan szigetet, ahol a tengeralattjárózástól az összes vízi sporton keresztül a helikopterezésig mindenfajta kikapcsolódási lehetőség elérhető. A nyaralók megmászhatnak egy 3718 méter magas vulkánt, katamaránozhatnak vadon élő delfineket és bálnákat megfigyelve, de már újra látogatható a világ egyik leggyönyörűbb állatparkja is” – sorolta az utazásszakértő.

A sziget sok természeti látványossággal is büszkélkedik, ilyen a Teide, a világ harmadik legmagasabb vulkánja, a Masca, az eldugott kalózfalu, amit Tenerife Machu Picchu-jaként is szoktak emlegetni. Tenerifének még ezer arca van, ami több száz túraútvonalon fedezhető fel.

Megjelent cikkek álomnyaralás 2021-ben:

https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2021/05/01/tenerife-alomnyaralas-sajtos-gabor/
https://biztositomagazin.hu/2021/05/01/alomnyaralas-2021-ben-mutatjuk-hova-erdemes-utazni-a-korlatozasok-feloldasa-utan/
https://www.startlap.hu/utazas/alomnyaralas-kanari-szigetek-tenerife/
https://szeretunkutazni.hu/2021/04/30/a-kanari-szigetek-lehet-a-virushelyzet-egyik-nyertese/
https://www.bankweb.hu/ilyen-egy-nyaralas-2021-ben/
https://www.demedia.hu/hu/gazdasag/2021/05/01/a-kanari-szigetek-lehet-a-helyzet-egyik-nyertese
https://voilamode.blog.hu/2021/04/30/ilyen_lehet_2021-ben_az_alomnyaralas
https://www.keruletiujsag.hu/budapest-te-draga/hirek/ilyen-lehet-2021-ben-az-alomnyaralas

Tv, újság és rádió megjelenés:

Manna Fm
HÍR TV
Heti TV
6-os csatorna (tv)
Bor extra különszámában egészoldalas megjelenés